Elérkeztem a „düh-fázisba”.
Jó, nyilván olvastam valahol, hogy ilyen is van! (művelődjünk)
Az a bibi, hogy én nagyjából mindenkire dühös vagyok!
Dühös vagyok magamra, a főnökömre, a boltosra, az időjárásra, a sofőrökre az utakon. Kb. mindenért kitörök, mint a Vezúv, ezért meg utána persze megint magamra.
Dühös vagyok a szomszédra, mert az ő szerelmi élete abszolút hallható módon sokkal rendbébb van, mint az enyém! Én irigy vagyok, ő meg nyilván egy céda! (hol marad a csendes együttérzés?)
Dühös vagyok, hogy telnek a napok, és én még mindig nem vagyok a megtestesült tökéletesség, aki tűsarkakon libegve kosarazza ki a Bradpitteket!
A tükörre már rég dühös vagyok, mert egy leharcolt, szomorú szemű izét látok benne, aki tökre nem olyan, mint én!
Én ezt most utálom!
Elhatároztam, hogy holnaptól jön a felemelkedés fázis,(tököm tudja, hogy egyáltalán van e olyan) amikor az összes nem létező pénzemet elköltöm fodrászra, meg kozmetikusra, meg dögös ruhákra, és kisimult leszek nagy hirtelen!
Ó, kedves jól „megtanult” türelem, hol a szarban vagy? (meg a jól megérdemelt lottó ötös...)
...
Felemelkedés fázis, mi? Itt a világvége!!!
Van annál gyalázatosabb, amikor már a saját erotikus álmodban is csak magaddal vagy?
Sehol egy nyomorult kidolgozott férfi felsőtest, sehol a herceg, még Ő sem pillantott be egy másodpercre sem!
De még Woody Allen sem, könyörgöm! Hogy legalább ébredés után egy jóízűt hányni tudjak!
Nem bazdmeg, én voltam ott egyedül! Már az álmok sem a régiek! Hol lehet fellebbezni?
Maradnék a düh fázisban, azt hiszem!
Lapozni kéne... mondjuk pár fejezetet előre, ha már itt tartunk!
Bár akkor sosem tudom kibogozni a szálakat. De kit érdekel? Az úgyis csak a végén derül ki, hogy ki volt a gyilkos!
Mindig utáltam azokat, akik elolvassák a könyv végét előre, ezzel megfosztva magukat az izgalomtól, de most én is akarom tudni mi lesz a vége!
Ezennel ünnepélyesen megbocsájtok az utolsó lapot előre elolvasóknak.
