Félre az ostoba „miért”-ekkel. A válasz úgyis az, hogy „csak”... jó esetben.
Ha nem a megfelelő embernek teszed fel ezt az amúgy plátói kérdést, akkor hallgathatod a litániát arról, hogy „most ezt kell megtapasztalnod, ez a sorsod, mindennek össze kell omlani ahhoz, hogy új épüljön helyette, ami teljesen nyilvánvalóan sokkal jobb lesz már, mert megérdemled ...”
Ki dönti el, mit érdemlek, és mi alapján? Vagy ne kérdezzek, mi?
Most aztán valóban egyedül vagyok. Én, az Énnel... Ez túl „realista” az eddigi önmagamhoz!
De legalább már hagyom! Nem bombázok érzelmekkel. (csakis fejben, de mondjuk azt rendszeresen! Ha létezik telepátia, akkor ezt alaposan megszívta...)
Nem jelentkezek visszaigazolásért, már nem megyek házhoz a pofonért.
Mondjuk ehhez kellett kapnom párat, az fix! Azokért szépen meg is dolgoztam! Ügyes kislány!
Már nem kell több! Punktum!
Rohadt nehéz beismerni, hogy ezt buktam!
De innen szép felállni!
Elképzeltem már, hogy lesz munkám, ami végre nyilván nagyon jó lesz, aztán én leszek a miss tökély bomba nő, aki széles mosollyal az arcán közlekedik mindig, természetesen nagyon csinosan, és a hajam még esőben és szélviharban is tart!
Nem magányos leszek, hanem boldog „szingli” (jééézusom)... aztán megérkezend a herceg a fehér paripán, és elvágtatunk a naplementében... Utánunk meg a három gyerekem vágtat majd mondjuk pónikon, hogy elég Monty Phyton-os legyen a kép!
Azt mondják, hogy amit elég erősen elképzelsz, azt bevonzod... (itt jegyezném meg, hogy akkor én már többszörösen is George Clooney felesége lennék, vagy Sean Conery-é! Bár, ez utóbbi alatt már csak cserélgethetném a pelenkát, de ne vesszünk el a részletekben... )
Kit akarok én átvágni?
Nekem kell a saját boldogságomat megteremteni! Én, rajtam múlok! Ennyi! (csak tudnám, hogy kell ezt... kézikönyv?
Mondhatnám, hogy mindenki bekaphatja, de azért elég önámítás lenne azt gondolnom, hogy mostantól túl vagyok rajta, és holnap úgy kelek fel, hogy nem látok ki a saját önbizalmam mögül!
De hát csak szépen sorjában... előbb legyen munkahelyem! A hajléktalan, gyerekeivel kolduló énemet egy percig sem képzeltem el... (hamá’ George Clooney)
