Harmadik napja próbálom nem beengedni az agyamba a veronai busz balesetet! Önvédelemből, anyai lelki - gyengeségből... Nem megy!!!
Az első gondolatom a SZÖRNYŰSÉGES TRAGÉDIA után, hogy soha többet egyik gyerekem sem megy sehova! Soha! Sehova! SO-HA!!!!!! Persze, az agyam még épen maradt része tudja, hogy ezt nem lehet! De akkor mit lehet? Nem tudom elfogadni, hogy ez bekövetkezhetett... és hogy bármikor lehetek én az az anya, akinek éjjel csörög a telefonja... Na eeezt neeem!!!
Drága gyerekeim!
Jelen gondolataim, és érzéseim nem visznek az értelem szintjére, sajnálom! Frászban levő anya vagyok, aki most teljesen úgy érzi, hogy bármikor kiveheti a kezéből az irányítást a "teremtő"! Ami azért is érthetetlen, mert egyszer már nekem adta, amikor az anyukátok lettem... akkor miért? Nem értek ezzel egyet!!! Hol lehet fellebbezni? Egy szülőnek nem szabad elveszítenie a gyerekét! Ez nem természetes! Ez tragédia, ami feldolgozhatatlan, elfogadhatatlan, és megmagyarázhatatlan! Hát, kedves Univerzum én nem engedem többet! (egy gyerekem már angyalka, legyen elég!) Ennek értelmében, drága magzataim, senki nem hagyhatja el anya szoknyája szélét! Nem akarlak nem látni titeket! Mindig kell hogy tudjam, minden rendben van! Jól van na, tudooom...
Mi úgy fogjuk ezt csinálni, hogy megígéritek, hogy nem lesz veletek semmi baj, mondjuk soha az életben! Világos?! Nem lehet!!!
Vajon meddig tart ez az extra para, amit a baleset hozott elő? Meddig lesz a gyomromban az a rohadt gombóc százszor akkora, mint egyébként, amikor elmennek valahova? Vajon ki garantálja nekem a biztonságukat? Valaki...légysziii!!!
Gyorsan megszagolgatom a ruháikat, magamba szívom a gyerekszagukat, ez megnyugtat kicsit... Tudom, hogy most minden anyuka így érez! Hálásak vagyunk most még a kamasz- kupiért is, meg egyáltalán mindenért, ami Velük kapcsolatos! Így van ez rendjén...
Sajnálom azokat, akiknél már soha nem lesz rend, akiknél felborult az élet!
Egyszer már nálam is felborult... A sors kárpótolt, vagyis megpróbálta! Hiszem, hogy valahogy most is megpróbálja, bár most kicsit sok van a rovásán!
Sok erőt kívánok mindenkinek!
Gyerekeim, nektek meg türelmet aggódó anyátokhoz! Most ez a normális... tudom, hogy tudjátok!
Nagyon szeretlek Titekek! Mindennél jobban a világon!!!!! Köszönöm, hogy vigyáztok magatokra!
